Téglás Zoltán, a Málnássy László Gombászegyesület titkára emailéből idézünk:

"Ezúton szeretném a miskolci gombász gyerekek számára átnyújtani egy nyárádszeredai kislány, egyesületünk tagja, Aszalós Hilda, három évvel ezelőtt írt meséjét, amely a kolozsvári Napsugár című gyerek folyóírat mese pályázatának első helyét nyerte el. A mesében szereplő valamennyi helyszín reális, a Nyárád forrásvidékének környéke. Most ötödik osztályba járó Hildával és hugocskájával, Dalmával volt szerencsém együtt járni a mesében szereplő tájakon, akik felnőtt ember számára is nehéz feladatnak tekinthető terepismerettel rendelkeztek és szinte minden gombalelőhelyet megfelelő fához vagy kiemelkedőbb tereptárgyhoz kapcsoltak. Remélhetőleg csak sikerül kinevelnünk egy helyünkbe lépő értő és természetszerető generációt. E szeretet jegyében ajánlom szerény üdvözletünket, kivánva jó egészséget, erőt és bőséges gombatermést az elkövetkező napokban-hetekben-hónapokban, őszínte baráti tisztelettel és szeretettel Téglás Zoltán."

Marosvásárhely, 2013. január 29 – 31.

GOMBÁS MESE

Aszalós Hilda írása

                        Egyszer volt hol nem volt, talán igaz volt, vagy talán mese volt? Egy napsütéses szombat reggel elindultam megkeresni Királyvargányát. Felnyergeltem Szellő paripámat, felpattantam a hátára és a fülébe súgtam:

                        -Kedves Szellő, paripám, repíts engem árkon át! – ahogy ezt kiszóltam, lovacskám repíteni kezdett. Átszáguldottunk hetedhét falun, átgázoltunk kilenc patakon, míg végül egy hatalmas hegy aljába, Vármezőbe értünk. Mezőhavas felé vettük az irányt, mivel tudtam, hogy errefelé tartják fogva a barátomat, Királyvargányát. Alig indultunk el, máris ballag felénk a nagy, kövér Pöfeteg úr. Örültem, hogy máris ismerőssel találkoztunk, hát megszólítottam:

                        - Jó napot, Pöfeteg úr! Nem tudja véletlenül, hogy hol találom Királyvargányát? Úgy hallottam, hogy a Mezőhavason tartják fogva valamelyik erdőben.

                        - Szívesen segítenék, de én mezőn élek így nem tudom az erdei híreket, de keresd meg Rókagomba úrfit, ő talán többet tud mondani – mondta kedvesen Pöfeteg úr.

                        Ezzel továbbmentünk az úton, majd betértünk a Nevenincs erdőbe. Alig találtunk rá a ravasz Rókagomba úrfira, annyira beleolvadt a környezetébe. Tőle is megkérdeztem, tudja-e, hogy merre találom Királyvargányát.

                         - Ó, lelkem barátnőm, sajnos nem tudok segíteni, mert ebben az erdőben nem történnek, rablások mivel itt lakik Vargánya felügyelő, akit csak Hiribnek neveznek a barátai, és ő vigyáz a rendre, de menj el az öreg Őzláb úrhoz, ő majd csak megmondja, azonban vigyázz, mert ő nagyon gyorsan szalad, úgyhogy készűljetek fel a leggyorsabb futásra. Viszont ha isztok a Varázsnyárád vízéből, biztos utoléritek őt.

                        Drága paripám nagyon meg volt szomjazva, ezért örült, hogy a patak felé vettük az utunkat. Ittunk mindketten a kristálytiszta vízből, amely átjárta minden porcikánkat. Új erőre kaptunk. Abban a pillanatban láttuk meg a túlsó parton szalmakalapban futkorászó nagyszakállú Őzláb urat.Felpattantam Szellőre és átgázoltunk a vízen. A paripám a Varázsnyárád vízétől úgy megtáltosodott, hogy hármat szökkent és már utol is érte a vén tudóst.

                       - Ön a legokosabb gomba a vidéken. Útba tudna igazítani minket?

                       - Kit keresel édes lányom?

                       - Királyvargányát keresem, mert a világon egyedül ő tudja a vasárnapi levesemet megizesíteni, de sajnos valaki elrabolta, én pedig ki akarom szabadítani.

                       - Bátor vagy, ezt szeretem. Menj itt jobbra a Csiperkésen át a Mindentudó erdő legmélyére, ott találod őt a Galambicaárok közepén. De vigyázz, mert a Királyvargányát Farkastinóruk őrzik. De látom, jó paripád van, ketten megbirkóztok velük.  

                      Megköszöntük Őzláb úr szívességét és elindultunk a Mindentudó erdő felé. A szélnél is sebesebben vágtattunk át a Csiperkésen és beértünk a Mindentudó erdőbe. Hamarosan elértük az erdő közepét. A hét Farkastinóru szájnyalogatva várt ránk. Szegény Királyvargánya ott állt földbe gyökerezett lábbal. A paripám sarkon fordult, és két hátsó lábával úgy lerúgta a Farkastinóruk fejét, hogy azok a bosszúságtól mentem megkékültek. Én ez alatt gyorsan kiszabadítottam Királyvargányát.

                    Kis idő múlva már szélsebesen száguldottunk hazafelé. Útközben hozzánk szegődött Őzláb úr, Rókabomba úrfi, egy család csiperke, majd végül Pöfeteg úr is büszkén felpattant a nyeregbe. Légyölő galóca kisasszony hiába integetett a kalapjával, az én drága jó paripám nem állt meg. Amikor visszanéztünk, a kisasszony amúgy csapkodta földhöz a pöttyös kalapját mérgében.

                   Hipp-hopp, a paripám egy pillanat alatt otthon termett. A gombákból finom levest rittyentettünk, Királyvargánya persze hogy megízesítette, de úgy, hogy nemcsak én, de még a paripám is megnyalta a patáját.

                  Ha netalán Királyvargánya mérges gomba lett volna, ezt a mesét meg se írtam volna.