MIGE
2024. március 28.
Gedeon, Johanna

Az Év Gombája 2009: a gyapjas tintagomba

Írta: Dr. Dravecz Tibor

 

A Magyar Gombász folyóirat kezdeményezésére 2006-tól az Országos Gombász Találkozó résztvevői választják meg az Év Gombáját. 2008 szeptemberében a mátrai Sástón igen szoros versenyben a gyapjas tintagomba (Coprinus comatus) lett a 2009-es év gombája. E gombafaj érdekességei, értékei és gyakorisága miatt rászolgált erre a címre.

 

A teljesség igénye nélkül megpróbálom a faj bemutatását.

 

1./ Rendszertani helye

                                                                                                                                                                                                  Fotó: Magyar Józsefné

A bazídiumos gombák nagyobb rendszertani egységeit nem tekintve a kalapra és tönkre tagolt lemezes gombák között volt a tintagombafélék /Coprinaceae/ családja, amelybe a Paneolus, a Panaeolina, az Anellaria, a Psathyrella, valamint a nálunk elő nem forduló Montagnea nemzetségek mellett a Coprinus /tintagomba/ nemzetség került besorolásra. E nemzetség névadó gombája a Coprinus comatus, azaz a gyapjas tintagomba.  Ebbe a nemzetségbe száznál jóval több európai gombafaj tartozott.

 

A tudomány az elmúlt években nem kis viták után, és nem egységes tudósi álláspontok mellett megváltoztatta, átrajzolta egyes rendszertani egységek besorolását, számos nevezéktani változtatás kíséretében.  A gyapjas tintagombát megtartották a Coprinus nemzetség névadójának, de ebben a  nemzetségben a névadó fajon kívül a tintagombák közül csupán a Coprinus sterquilinius /bocskoros tintagomba/ és a nálunk eddig nem észlelt Coprinus spadiceosporus maradt meg. A  Coprinus nemzetséget átsorolták az Agaricaceae-ba /csiperkefélék családja/. Tehát az említett 3 egymáshoz nagyon hasonlító tintagombafaj most ebbe a családba tartozik. Új családot alkottak Psathyrellaceae /porhanyósgomba-félék/ néven, és ebbe sorolták a korábban a tintagombafélék családjába tartozott nemzetségeket, továbbá különböző elnevezéssel nemzetségekbe sorolt összes többi tintagombát. A változtatás okait és részleteit a haza szakfolyóiratokban már közzétették /JANCSÓ 2003, 2006/.

 

2./ Leírása; morfológiai, ökológiai jellemzői

 

A termőtest kalapra és tönkre tagolt.                                                                                                                                                               Fotó: Szűcs Béla

A kalap 6-14 (45) cm magas és 3-6 cm széles. A csúcsa összefüggő csillagszerűen sárgás-barna. A többi része fehér, felszakadozó, lefelé álló, sűrű pikkelyekkel, bolyhokkal fedett. Megnyúlt, ovális, olykor tojás alakú vagy gömbölyded. A széle a tönkhöz egy gyűrűn keresztül kapcsolódik. Éréskor a gyűrű felszakad, de a kalap nem terül ki teljesen, csupán harang alakú lesz.

A lemezek vékonyak, sűrűn állók, fehérek, szabadon állnak, azaz nincsenek a tönkhöz nőve. A spóraképződés kezdetén a lemezek a gyűrű felőli részen előbb rózsaszínűek, barnásak, végül feketék lesznek. Ez a folyamat átterjed az összes lemezre és az egész kalapra. A feketévé váló kalap alulról kezdődően fekete, tintaszerű lévé folyik széjjel, miközben a széle felpöndörödik és behasadozik.  Autolízisnek (önemésztésnek) nevezett folyamat zajlik le, ezt a glukanáz nevű enzim okozza. Melegben ez a folyamat gyorsabb. A legtovább a gomba tönkje marad meg.

A tönk 10-20 (40-45) cm magas és 1-2 (3) cm vastag, sima, fehér, karcsú, hengeres, enyhén rostos, hosszantian üreges, benne egy húr található. A bázisa kissé gumós, néha majdnem gyökeresedő. A tönkön lévő gyűrű 1-2 mm-es, eltologatható, fehér, sokáig megmarad.

A hús fehér, lágy, zsenge, kellemes, jóízű, jó illatú.

A spórák feketék, tojásformájúak, világosabb csírakapuval ellátottak. Méretük 10-15 x 6-8 μm.

 

Európa-szerte elterjedt faj, gyakori, közönséges. Szaprobionta, azaz korhadékbontó. Áprilistól novemberig füves helyeken, kertekben, útszéleken, szeméttelepeken, sportpályákon, vízpartokon, feltöltött területeken, bolygatott csupasz talajon is, állattartó helyek környékén, ritkábban humuszban gazdagabb erdőtalajon lomberdőben fordul elő. Az alföldeken és a magasabb hegyeken egyaránt megtalálható. Az Érchegységben 800 m magasságban, az Alpokban 2000 m-en is megtalálták /MICHAEL et al. 1979/.

 

Az előzőekben írtak szerint talajban nem válogat. A csiperkéhez képest nedvesebb, levegőtlenebb aljzaton is jól érzi magát. Kedvező körülmények között a spórák kihullásuk után néhány órán belül kicsíráznak. Ezt elősegíti, hogy nedves, lassan száradó lében kerülnek az aljzatra. A spórából keletkező hifák /fonalak/ gyorsan fejlődnek és nagyon hamar micéliummá /teleppé/ szerveződnek. A micéliumból néhány nap múlva már termőtestek nőhetnek /BURG 1972, SZOLLÁTH 1979/.

 

A csírázásra és a micéliumfejlődésre a 25 ˚C a legjobb, de ehhez képest jelentős ingadozás is lehetséges /minimum 2, általában 10-30 ˚C /. Fontos a magas páratartalom.

 

A termőtestek rendkívül gyorsan nőnek. A gyorsaság a környezeti tényezők függvényében nagy ingadozásokat mutat. A megjelenéstől a teljes kifejlődésig, illetve a spróraérésig általában 2-3 napnál nem telik el több.

 

A termőtestek egyesével vagy 2-3 darabos csoportokban, a termőhelyen általában össze-vissza jelennek meg, néha nagy tömegben, néhány m²-en több tucat is. Ritkán találhatók folyásban vagy boszorkánygyűrűben.

 

A termőtest mérete és a spóraérés megkezdődése között nem mindig mutatkozik összefüggés. Néha már egészen apró, 3-5 cm-es termőtestek érésnek indulnak.

                                                                                                                                                                                    Fotó: Várhidy Zsuzsanna                    

3./ Ragadozó, húsevő

 

Az előzőekben már utaltunk e faj szaprobionta jellegére. Az utóbbi években egy új, igen érdekes, de a nagygombák világában nem egyedülálló tulajdonságaira is fény derült /JANCSÓ 2007/. E gomba ugyanis képes a talajban élő óriási mennyiségű, sokszor kártevőként tevékenykedő, de igen apró, néhány milliméteres fonálférgek /Nematoda/ elpusztítására. Ennek kísérletekkel igazolt mechanizmusa a következő: A vegetatív hifákon csillaghoz hasonló sejtek, „tüskés labdák" képződnek, amelyek kiszúrják a fonalféreg kutikuláját. A keletkezett sérülésen keresztül a nagy hidrosztatikus nyomás következtében kifolyik a fonalféreg belsejében lévő folyadék; továbbá a gomba által kibocsátott méreganyagok behatolnak a fonalféreg belsejébe, később a gomba hifái is. Mindezek a fonalféreg legyengülését, majd néhány óra múlva annak pusztulását okozzák. A gomba néhány napon belül elfogyasztja a fonalférget, azt tápanyagként felhasználva; egyúttal a saját hifáit is megvédve a fonalférgek támadásaitól, károsításától. A gombában hétféle méreganyagot azonosítottak.

(A gyapjas tintagomba hifái által termelt és a fonálféreg megbénítására használt méreganyagok közül összesen hét, az oxigén-heteroatomos heterociklikus (gyűrűs vegyületek, amelyek gyűrűjében a szénatomon kívül oxigénatom is található) vegyületek csoportjába tartozó, toxint azonosítottak. Ezek elvileg felhasználhatók lehetnek a terményeket és állatokat károsító fonalférgek elleni küzdelemben. Dr. Jancsó Gábor megjegyzése. 2016. március 12.)

 

4./ Elnevezése 

 

A faj tudományos neve - a rendszertani besorolással szoros összefüggésben - két elemből áll. Az első eleme Coprinus nemzetségnév a trágya görög nevéből, a kopros szóból származik. A másik elem, a comatus elnevezés azt jelenti, hogy üstökös, bóbitás.

 

                         Fotó: Magyar Józsefné

Régi gombakönyvekben a fajt Coprinus porcellanus néven is említették /MICHAEL 1898/. A porcelánfehér szín ugyancsak jól jellemzi a gomba egy fontos tulajdonságát. Nevezték még Agaricus porcellanatusnak és Agaricus typhoidesnek is.

 

A nemzeti nevek részben vagy egészben a tudományos névből származtathatók. Jellemzők a faj kinézetére, illetve egyes tulajdonságaira utaló elnevezések is. A német nyelvben erre a gombára két elnevezés is használatos: Schopftintling, illetve Spargelkopf /Spargelpilz/. Az előbbi a tudományos név bóbitás, üstökös jelzőjére, illetve a tintaszerű szétfolyására utal. Az utóbbi elnevezés pedig a spárgasípra való hasonlatosságot veszi alapul.

 

A magyar elnevezés nagyon szemléletesen a gyapjasságra és a tintaszerű szétfolyására utal, azaz arra, hogy a gomba kalapja a legfiatalabb állapotát kivéve gyapjasan felszakadozó burokmaradványokkal fedett, illetve éréskor a gomba kalapja /a kalap húsa, a lemezek és a burokmaradványok/ fekete tintaszerű lévé folyik széjjel.

 

Az előző pontban írt méretbeli és alakbeli változatosság alapján egyes gombákat más elnevezéssel, más fajnak, vagy a faj változatának írtak le. Ilyenek az ovatus /tojásformájú/, giganteus /óriási/ stb. elnevezések /CETTO 1980, MICHAEL et al. 1979/.

 

5./ Beltartalmi jellemzői, értékei, fogyaszthatósága

 

E faj kitűnő, sokoldalúan felhasználható étkezési gomba. Ezt sokan nem tudják róla, nem fogyasztják, sőt egyes helyeken mérgezőnek tartják.

 

CETTO /1980/ a faj leírását követő megjegyzéseiben azt írja, hogy egyes szerzők szerint ez a gomba a császárgalóca után a legjobb étkezési gomba.

LELLEY /1999/ a nemzetközi gombakutató társaság volt elnökére, a francia JAQUES DELMAS-ra hivatkozik, aki azt állítja, hogy a gyapjas tintagomba például a vargányával egyenértékű.

 

Neves hazai mikológusok személyes közléseire, sok gombásztársam és a magam véleményére is hivatkozhatok, amikor azt állítom, hogy ez valóban az egyik legjobb étkezési gombánk.

 

A friss termőtest 8-13 % szárazanyagot tartalmaz, amiben 22-38 % a nyersfehérje. Mind a húsz aminosav előfordul e gombában, köztük a 9 eszenciális /létfontosságú, de ez emberi szervezet által előállítani nem képes/ aminosav: a hisztidin, a leucin, az izoleucin, a lizin, a metionin, a fenilalanin, a treonin, a triptofán és a valin.

 

A nyersrost 13-49 % között váltakozik. A szárazanyagban 15-45 % a szénhidrát. A zsírtartalom 1-5 %. A hamutartalom 7-11 %.

 

100 g szárított gombában megtalálható 930 mg kálium, 7 mg nátrium, 74 mg magnézium, 2 mg vas, 27 kg kalcium, 1 mg mangán, 3 mg cink, 1 mg réz.

A vitaminokból 74 mg C-vitamin, 39 mg niacin, 3 mg riboflavin /mindkettő B2 vitamin/, 1 mg tiamin /B1 vitamin/ található benne. /LELLEY 1999/.

 

Ezek, valamint egyéb anyagok szolgáltatják e gombafaj gyógyhatásaihoz szükséges anyagokat.

 

A gomba felhasználható levesekhez, mártásokhoz, pörkölthöz, köretként, salátának, rántott gombaként, tojásos ételekhez, gombakivonat és gombapép készítéséhez.

 

6./ Mérgező-e alkohollal együtt fogyasztva?

                                                                                                                                                                Ráncos tintagomba           Fotó: Magyar Józsefné

A ráncos tintagomba /régebbi elnevezéssel Coprinus atramentarius/ az un. antabus-hatást kiváltó gombák közé tartozik, alkohollal együtt fogyasztva diszulfirám típusú mérgezést okoz. Ennek lényege, hogy a két lépcsőben lebomló alkohol teljes lebomlását a benne lévő coprin /koprin/ nevű anyag meggátolja. A lebomlás első lépcsőjében keletkező acetaldeid a vérbe kerülve okoz alkoholmérgezést. A szervezet képes ilyenkor ennek lebontására szolgáló acetaldehidáz enzimet előállítani. Ennek előállítását gátolja meg a coprin. A coprin egyébként nem mérgező anyag.

 

Már régebben felmerült, hogy a gyapjas tintagomba is ilyen tulajdonságokkal rendelkezik, azaz alkohollal együtt fogyasztva mérgezést okoz.  LELLEY /1999/ megemlíti GESSNER és ORZECHOWSKI egy 1974-ben megjelent könyvét, amely a gyapjas tintagombát is az ilyen mérgezést okozó gombák közé sorolja. Több hazai könyvünkben is találhatunk ilyen véleményt.

 

Ma biztonsággal kijelenthetjük, hogy a gyapjas tintagomba nem vált ki ilyen hatást. E faj fogyaszthatósága ebből a szempontból nem korlátozott.

 

7./ Gyógyhatásai

 

A távol-keleti népi gyógyászatban a gyapjas tintagombát az emésztés és az aranyér gyógyítására régóta alkalmazzák.

 

Kínai kutatások szerint állatkísérletekben bizonyos rosszindulatú daganatok 90-100 %-os gátlását tapasztalták.

 

Igen jelentős a vércukorszint-csökkentő hatása. Egyes adatok szerint a termesztett fajták gyengébb hatásúak /LELLEY 1999/.

 

Tapasztalatok szerint e faj vércukorszint-csökkentő hatása eléri az orvosi gyakorlatban használt szerek /antidiabetikumok/ hatásfokát és a hatás tartósságát.

 

Több olyan gombásztársam van, akik cukorbetegségben szenvednek, és az általuk tapasztalt, mért adatok is kedvező hatást mutattak e gomba fogyasztása után.

 

Az előbbiekben említett gyógyhatás csak úgy érvényesülhet, hogy rendszeresen fogyasztjuk ezt a gombát. Erre a célra napi 100-200 g friss gomba, vagy 10-20 g szárított, porított gomba elfogyasztása szükséges. A porított gombát levesbe, joghurtba keverve fogyaszthatjuk. A friss gombát gyorsan megpárolva napi adagokra osztva gyorsfagyaszthatjuk is. Előfőzés után konzerválhatjuk is. Ezt a készítményt is folyamatosan fogyaszthatjuk a szükséges napi mennyiségekben. Persze a konzervet felbontása után már hűtőszekrényben kell tartani.  Készíthetünk vizes gombakivonatot is, ebből elégítve ki a napi szükségletet.

 

Persze mindez nem helyettesítheti az orvosi kezelést. A leghelyesebb e kiegészítő kezelés összehangolása a kezelőorvossal.

 

8./ Gyűjtése, szállítása, tárolása, feldolgozása

 

A szóban forgó fajjal kapcsolatban is érvényesek az általános szabályok: csak kifogástalan minőségű, ép, fiatal, nem vizenyős, nem fagyott példányokat gyűjtsünk és fogyasszunk. Nagy gondot kell fordítani a gyors érési folyamatra, a tintásodásra, továbbá arra, hogy a fiatal példányok is vékony húsúak, igen törékenyek. A feketedésnek indult példányokat már ne szedjük. A gyűjtésre leginkább azok a példányok alkalmasak, amelyek még teljesen zártak, felnyílatlanok. A gombákat tőben megfogva a talajból kicsavarhatjuk, majd a földes, szennyezett részt levágjuk. Gyűjthetjük úgy is, hogy tőben, a gyűrű alatt elvágjuk, így a szennyezett rész a földben marad. A kalap és a tönk erősebb megfogása esetén összeroppanhat, ami a szállítást, tárolást és későbbi feldolgozását nehezíti. A leszedett gombákat óvatosan megfogva szellős kosárba rakjuk. Sokat ne zsúfoljunk össze, mert egymást összenyomják. Más fajoktól elkülönítve szedjük és kezeljük.

 

Egy-egy termőtest nagyon eltérő tömegű lehet. A nagyobbak elérhetik az 50-100 g-ot is. Szerencsés esetben kosártételnyit is gyűjthetünk belőle.

 

                                                                                                                                                                                           Fotó: Magyar Józsefné

A szállítást gyorsan, a hőmérsékleti viszonyoktól is függően 1-2 órán belül végezzük el, és mielőbb kezdjünk hozzá a feldolgozásukhoz. Fontos a gombák gyors lehűtése, ez az érést lassítja. Még hűtőszekrényben is csak igen rövid ideig tárolhatjuk a gombákat. Tapasztalataink szerint a legjobb minőségű gomba 10-30 %-a is tönkre mehet másnapra.

 

A tisztításuk is nagy gondosságot igényel. Célszerű a kalap közepén lévő keményebb állagú sárgás-barna részből néhány mm-t levágni, majd a kalap felső harmad részét alulról felfelé, a többi részét lefelé a gyapjasságtól megtisztítani. A gyapjas-bolyhos rész fogyasztható, de az előbbi módszerrel jelentéktelen veszteség mellett a gomba tökéletesen megtisztítható. Ne feledjük: sokszor trágyás, szennyezettebb helyen gyűjtjük ezt a gombát. A mechanikus tisztítás után a gombát egyenként, óvatosan lemossuk. A gomba hófehér, porcelánfehér lesz.

 

Ez a gomba csak nagyon ritkán kukacosodik. A kalapban vagy a tönk üregében lehetnek rovarok /pinceászkák, százlábúak/. A meztelen csigák is károsíthatják.

 

A darabolás a felhasználási cél szerint változhat: szeletelhetjük a kalapot és tönköt együtt, vagy a kalapot hosszában kettéválasztjuk, a tönköt egészben kitörjük. A tönk egészben, hosszanti irányban elvágva vagy felkarikázva használható fel.

 

Hosszú hőkezelés, főzés vagy sütés nem szükségesaz ételkészítés során.

 

A félkész vagy kész ételek hűtőszekrényben az egyéb fajokhoz hasonlóan tárolhatók. A gyorsfagyasztással a hosszabb tárolás is megoldható. A szokásos eljárásokkal /előfőzés, fűszeres lében tartósítószerrel/ konzerválható is.

 

Gyorsan, kíméletesen a feldarabolt gomba szárítható is. Ebben az esetben a mechanikus tisztítás után nem szabad a gombát megmosni. Ezt legfeljebb a felhasználás során tegyük meg.

 

9./ Technikai felhasználhatósága

 

E fajból - és más nagyobb termetű tintagombákból - régebben tintát készítettek. Ennek módját SZEMERE /1926/ is leírja. BURG /1979/ a következőket írja ISTVÁNFFI GYULA 1899-es könyvéből idézve: „A nagyobb Coprinus fajokból...jó tentát lehet készíteni a következő módon: a gombákat egy csészébe tesszük, s ott szétfolyni hagyjuk, ezt a fekete levet letöltjük, s egy pár csepp szegfűolajat és kevés gumiarabikumot adunk hozzá." Hozzáteszi azt is, hogy ez a tinta a vele készített okiratokat a hamisítástól is megóvja, hiszen spóravizsgálat segítségével az esetleges átírást, beszúrást ki lehet mutatni.

 

Magunk is kipróbáltuk a tintakészítést kísérletképpen. Sikerült.

 

10./ Termesztése

 

A vadon termett gyapjas tintagomba a gyors érésre, a leszedés után is elinduló és lefolyó autolízisre tekintettel nem piacképes. Emiatt sokáig nem foglalkoztak termesztésének kérdésével. Az 1960 években a Német Demokratikus Köztársaságban /Dieskauban/ VOLKMAR KINDT és munkatársai indítottak kutatásokat, kísérleteket a termesztésre. A cél többirányú volt: olyan új fajtákat kitenyészteni, amelyek értékes beltartalmuak, világos, húsos kalapú, nagyobb termőtestet képeznek, és hosszú az eltarthatóságuk. Ezek a törekvések az 1970-es évek közepén hoztak eredményt, piacra kerültek az első fajták. Sajnos a többirányú cél egyidejű megvalósítása nem teljesen sikerült, a nagy hozam, a szép termőtestek elérésével néha az egyébként is rövid eltarthatóság még romlott is.

 

E fajjal kapcsolatos termesztési kutatások folytak más országokban is, így Hollandiában, Olaszországban és hazánkban /Kecskeméten a Zöldségtermesztési Kutatóintézetben/.  Néhány hazai vállalkozó most is foglalkozik termesztésével.

 

A csíra előállítása steril körülmények között termőtest-darabkákkal történik, majd köztes vivőanyagon /gabonaszemeken/ szaporítják. A komposztanyag a csiperkééhez hasonlóan készülhet. A komposztanyagot ládákba, zsákokba teszik, beoltják, takaróanyaggal borítják, gondoskodnak a további környezeti feltételekről.

 

A környezeti tényezőket alapul véve a táptalaj hőmérséklete az átszövetés időpontjában  10-30 ˚C, a termőidőszakban 16-20 ˚C. Az ideális nedvességtartalom 70-75 %. A relatív páratartam az előbbi szakaszokban 70-80 %, illetve 80-90%. Az átszövetés alatt nem szükséges fény, a termőtestek kifejlődéséhez azonban kell egy kevés. Az átszövetés ideje alatt a levegőigény csekély, a termőidőszakban nagyobb.

 

A lappangási idő mintegy 4 hét, a termő időszak 6-8 hét. Általában 4-6 terméshullám következik be. A rendszeres szedés nagy gondosságot igényel.

 

A termesztésére sor kerülhet pincében, üvegházban, fóliasátorban vagy más termesztő-berendezésben. Lehet zsákban, ládában, bakhátakban, egy vagy több szinten. Árnyékos, nedves kertben is lehet termeszteni /BALÁZS 1982, KINDT 1990, KOVÁCSNÉ 1990, BUJDOSÓ és KLIGL 2003/.

 

11./ Megfigyelésre, kísérletezésre alkalmassága

 

A gyapjas tintagomba már említettek szerint az aljzatban nem válogatós. A kész, átszövetett komposztról begyűjtött gomba háztartásunkban folyamatosan és gyorsan felhasználható. A termesztésével foglalkozó kutatók kiemelik ennek a gombának a házi termesztésre alkalmasságát.

 

                                                                                                                                                                                    Fotó: Várhidy Zsuzsanna

Mivel a spórák milliószámra képződnek, lében kerül ki a termőtestből, csapadékkal vagy öntözővízzel nagyobb területen kerülhet az aljzatba. A legyek, rovarok ugyancsak terjesztik. Nagyobb állatok lábára, vagy akár az ember lábbelijére kerülve is szétszóródhatnak. A csírázás és micéliumképződés, majd a termőtestek képződése gyorsan lezajlik.

 

Nedves, füves területre, bokrok alá célszerű eltintásodott vagy tintásodásnak indult termőtesteket, illetve a feldolgozás során keletkező tisztítási hulladékot szétszórni. Célszerű az ilyen terület többszöri megöntözése is, ha nincs megfelelő csapadék. Lehetséges a spórákat tartalmazó folyadék összegyűjtése és vízzel hígítás utáni szétöntözése. Ha a talajba 10-20 cm-es lyukakat mélyesztünk, abba is beleöntözhetjük a spórákat tartalmazó folyadékot.

 

Kertünkben - talán a természetet utánzó szaporításnak is köszönhetően - megfelelő időjárási körülmények között gyakran terem, sokszor hetekig szinte folyamatosan, a gyapjas tintagomba. Olykor egyszerre 20-30 termőtest is megjelenik. A kifogástalan példányokat felhasználjuk, a többit a helyén hagyjuk, és hagyjuk megérni, eltintásodni, elfolyni.

 

Megpróbáltuk agar-agar táptalajon kémcsőben, petri-csészében a spórákkal, illetve termőtest-darabkákkal való szaporítását. A csírázás, a micélium-képződés többször megindult, de végül minden esetben elpenészedett a készítményünk. Ennek ellenére állítom, hogy élvezetes és érdemes kísérletezni.

 

Irodalomjegyzék:

 

BALÁZS S. /1982/: Termesztett gombáink, Akadémiai Kiadó, Budapest, 325-330.

BUJDOSÓ L., KLIEGL D. /2003/: A gyapjas tintagomba /Coprinus comatus/ termesztése és gasztronómiája, Magyar Gombahíradó, Vol. 11 /No. 38/ 6/. 6.

BURG M. /1972/: Érdekes gombafajunk, a gyapjas tintagomba, Búvár, Vol. 26 /No. 6/, 356-357.

CETTO, B. /1980/:  Der Große Pilzführer, I. kötet, BLV Verlagsgesellschaft München Wien Zürich, 6 kiadás, 162-163.

DRAVECZ T. / 1997/: A tintagombák rövid jellemzése, gyűjtésük és étkezési felhasználásuk, az Étkezési gombák című sorozat 7. füzete, Székesfehérvár, kézirat, 1-7.

JANCSÓ G. /2003/: Mi lesz veled gyapjas tintagomba? Mikológiai Közlemények Vol. 42 /No. 1./ 170-174.

JANCSÓ G. /2006/: Milyen nemzetségekbe tartoznak a tintagombák? Magyar Gombász Vol. 4 /No. 14/. 8.

JANCSÓ G. /2007/: Húsevő a gyapjas tintagomba? Magyar Gombász Vol. 5 /No. 18/ 16-17.

KINDT, V. /1990/: Speisepilze selbst angebaut, BfG. Berlin, 5. kiadás, 139-144. 

KOVÁCSNÉ GYENES M. /1990/: A gyapjas tintagomba termesztése, In Szabó I. szerk.: A csiperke, a laska és más gombák termesztése, ILK Modul Vállalkozási Iroda, Budapest, 254-259.

LELLEY, J. /1999/: A gombák gyógyító ereje, Mezőgazda, Budapest, 103-106.

MICHAEL, E. /1898/: Führer für Pilzfreunde, I. kötet, Förster & Borries,  /No. 31/.

MICHAEL, E., HENNIG, B., KREISEL, H. /1979/: Handbuch für Pilzfreunde, I. kötet, VEB Gustav Fischer Verlag Jena, 4. kiadás, 178-179.

SZEMERE L. /1926/: Gombáskönyv kezdők részére, a szerző kiadása, Budapest, 1-293.

SZOLLÁTH GY. /1979/: A tintagomba két napja, Élet és Tudomány, 752-754.