MIGE
2024. március 19.
Bánk, József

X. Szakmai Napok, 2019.07.05-07 Répáshuta

 

Sziasztok!

Hosszas szervezkedés, ötletelés, rengeteg készülődés és sok izgalom előzte meg az idei háromnapos, július első hétvégéjére szervezett programunkat. Jelentős volt ez az egyesület számára, immáron kiskamasz korba lépett eme rendezvényünk. A X. Jubileumi MIGE Szakmai Napokat ünnepelhettük meg tagjaink és a szélrózsa minden irányából érkezett meghívott vendégeink társaságában, méghozzá egy új helyszínen, Répáshután.


Péntek kora délutántól vártuk az Erdei Iskola udvarán az érkezőket, akik a szokásos névtáblán túl egy-egy égetett agyagplakettet is kaptak, melyeket ügyes, fazekasságban jártas tagtársunk, Szamosiné Magyar Éva készített. Voltak, akikkel egy évvel ezelőtt találkoztunk, másokkal még régebben. Azonban a beszélgetések, mókázások ott folytatódtak, ahol korábban abbahagytuk.

Mivel fő szálláshelyünkön csak egy hűtő volt, a folyékony nedűk hidegen tartását a helyi kis patak duzzasztásával oldottuk meg. Délután előkerült néhány adag sütemény, és Béres János elnökünk elmaradhatatlan gyógynövényes teájából is bátran lehetett fogyasztani. Közben a megérkezők Kovács Judit segítségével elfoglalták szállásukat. Voltak, akik nem az Erdei Iskolában aludtak, hanem a közeli falusi vendégházakat választották. Így kicsit szétszóródva volt a társaság, de ennek is megvolt az előnye. Csak az aludt emeletes ágy felső szintjén, aki ragaszkodott a magaslati levegőhöz.

Vacsoránkat a Vadász Panzióban fogyasztottuk el, majd visszatértünk központi helyszínünkre, ahol Lucskai Attila tartott előadást a régóta tervezett, s nem is olyan régen kiadott új gombarendeletről. A szakmai fórumon kérdeztünk, felvetettünk, válaszokat kaptunk. És megtudtuk, hogy jó lehet Attila szobatársának lenni, hiszen ők külön képzést kaptak a kész rendeletről. Az este további része a beszélgetéseké volt. A gyorsan csökkenő hőmérséklet ellenére is közel éjjeli egy óráig kitartott az utoljára aludni térő társaság.


Szombaton a reggelit követően négy túraútvonal közül választhatta ki mindenki a kedvére valót. A leghosszabb túrát idén is Béres János vezette. Rajta kívül Darai Balázs Váradi Zsófival, Szamosi Éva Gál Krisztinával, a Rozibá néven híressé és hírhedté vált Rozgonyi László pedig Bojtosné Verával karöltve vállalta a megtiszteltetést, hogy túravezetőként útmutatást adjon a hozzájuk jelentkezőknek. Az időjárás nem volt túl kegyes hozzánk, az elmúlt napok nagy melege után nem számíthattunk túl sok gombára. Ennek ellenére jó gombász módjára lelkesen vágtunk neki az útnak először kocsival, majd gyalogosan. Hiszen a jó erdei levegő és a kellemes társaság sok mindenért kárpótolja az embert. Rozibá és Verácska csapatába több mint egy tucatnyian jelentkeztünk. Velünk tartott Albert László a feleségével, Eszterrel, valamint Dima Bálint is, akiket már a túra elején elvesztettünk a változékony kérészgomba fotogénsége miatt. Időnként kisebb-nagyobb szünetekre meg-megálltunk, és a telefonos kapcsolattartásnak köszönhetően tudtuk, hogy ők is haladnak, még nem tévedtek el, közelítenek felénk.
Már hallótávolságban jártak, amikor Hartman Tündi talált egy fiatal pikkelyes tinórut. Ami miatt eme sorok írója bevárta a lemaradókat. S milyen jól tette! Hatalmas élményben lehetett ugyanis részem, több pikkelyes tinórut láthattam mindenféle korban, és megadatott az az élmény is, hogy én is találhattam belőle példányokat. Telt az idő, s kiderült, a két túravezetőnk a csapat többi tagjával már visszafordult, s rohamléptekkel halad a gépjárművek, és ezzel együtt a szállás felé. Mi is haladtunk, már amennyire a gombák engedték. Közben összefutottunk Éva és Kriszta csapatával, belekukkantottunk egymás kosarába, megosztottuk egymással az út eddigi legemlékezetesebb pillanatait, majd egy rövid pihenőt követően ők felfelé tartottak az úton, mi pedig lefelé vettük az irányt, átvágva az erdőn. A rengeteg szélén járva találtunk még néhány csodát, majd Bálint utat vágott a fejmagasság fölé nőtt csalánoson keresztül, így kijutottunk a köves útra. Ahonnan nem tudtuk, mennyit kell még pontosan gyalogolni a gépjárműig. Őszintén szólva nem tudom, mennyit mentünk felfelé a szerencsére abszolút nem túl meredek emelkedőn.

Visszatértünk a szállásra. Már voltak, akik megérkeztek, és olyanok is, akikre még várni kellett. Vacsora előtt már tálcára kerültek a gyűjtött fajok, a határozást Albert László, Dima Bálint és Fedor Ica végezte.
A kiadós étkezést követően a célszerűség miatt módosult egy kicsit az előre eltervezett program, hiszen többen voltak, akik nem foglaltak szállást. A szokásos Gombaszépségversenyre nevezett gombák közül a zsűrinek sikerült kiválasztania a legszebb példányokat. Az előző évekhez hasonlóan a nyertesek idén is Szamosiné Magyar Éva gyönyörű alkotásait kaphatták meg méltó jutalomként. A díjak átadását Béres János ünnepi szavai követték, majd citromos és csokis torta került felszolgálásra, melyet pezsgővel öblíthettünk le. Természetesen gondoltunk azokra is, akik nem ihattak, így az alkoholmentes változat is rendelkezésre állt.


Az este során három előadásra került sor. Albert László a galócák nemzetségéről beszélt, kiemelve a fajok leglényegesebb tulajdonságait, valamint hangsúlyt helyezve a selyemgombákra. Eddig naivan többen azt hittük, ez a társaság rendben van, azonban rá kellett jönnünk, hogy a genetikai vizsgálatok nem ismernek kíméletet. Sok kutatás vár még a mikológusokra a közeli és távoli jövőben egyaránt.

Itt találjuk meg a kapcsolódási pontot Dima Bálint előadásával, aki egy sorozat első darabját hozta el hozzánk „Nagygombáink új adatai molekuláris és morfológiai vizsgálatok alapján 1.” címmel. A következő részt majd a Zempléni Gombafesztiválon hallhatják mindazok, akik ellátogatnak augusztus elején a Smaragdvölgybe. A harmadik előadást Szűcs Béla tartotta, aki képes beszámolójában megmutatta a jelenlévőknek, hogyan és mikor is indult el az az összejövetel sorozat, melyből immáron a tizediket ülhettük meg. Az este további részében a beszélgetéseké volt a főszerep.


Vasárnap a társaság zöme nehezen ébredt. Reggeli után két órán keresztül hallgathattuk előbb Bálint határozását a galambgombákról és egyéb fajokról, majd László beszélt a galócákról és a tinórufélékről. Mind a 97 meghatározott fajról elhangzott legalább egy-két információ, és a kérdésekre is választ kaphattak az érdeklődők. Már délhez közeledtünk, amikor az utolsó csapat is elhagyta az Erdei Iskolát.


Jó hangulatú, élménydús és tudásgazdagító rendezvényen vagyunk túl - megkönnyebbülten, s hamarosan összegezve a hétvége eseményeit. Mindig lehet jobban csinálni, s célunk, hogy jövőre még színvonalasabb legyen majd a leendő XI. MIGE Szakmai Napok rendezvény.

A Miskolci Gombász Egyesület titkáraként ezúton is szeretném megköszönni Albert Lászlónak és Dima Bálintnak, hogy elfogadták a meghívást és előadásukkal, szakmai tudásukkal emelték a hétvége színvonalát. Kettejüknek és Fedor Icának a határozást és a 97 faj nevesítését, Bojtosné Verának, Darai Balázsnak, Gál Krisztinának, Rozgonyi Lászlónak, Szamosiné Magyar Évának és Váradi Zsófinak a túravezetést. Szamosi Évának az emlékplaketteket és a szépségverseny díjait. Hartman Tündének és Kovács Juditnak pedig a háziasszony szerepet, a vendégek útba igazítását, a Gombaszépségverseny lebonyolítását és a felszolgálást. A vezetőség tagjainak, Béres János elnöknek, Polák Jenőné Gizike gazdasági vezetőnek, Juhász Tiborné Csilla szervezőtitkárnak és Szűcs Béla kapcsolattartó és weblapszerkesztőnek azt az állhatatos munkát, ami nélkül nem jubilálhattunk volna méltóképpen.
Találkozunk jövőre, immár a tizenegyedik alkalommal!

Üdv: Dia