MIGE
2024. március 19.
Bánk, József

Bánhorváti túra (2017.07.30)

 

Majdnem lecsúsztam a bánhorváti túráról, mert vasárnap Kelemérről Bánhorvátiba Volánnal közlekedni nem egyszerű mutatvány (amúgy Borsodban ez nem egyedi jelenség). Megoldást csak az jelentett, hogy Koós Jani Putnokra eljött értem reggel 6.20-ra. Utána már csak délben lett volna buszom Kelemérről. Így a reggeli 9 órás találkozó előtti két órában tettünk egy kis kört a Platthy műemlék kastély körüli parkban.

A park felnyúlik a dombon egészen a fenyves erdőbe, ahol Jani nem oly rég szemcsésnyelű fenyőtinórut szedett. Egy helyen a füvet széthajtogatva, ha fenyőtinórut nem is, de 1 db fiatal vöröses nyálkásgombát talált. No, ezen egy kicsit meglepődtünk - vagy mégsem... A nyálkásgombákat bár régen gyökérkapcsolt gombáknak tanultuk, de bizonyíték van arra, hogy különféle gyökérkapcsolt életmódot folytató fenyőtinóruk parazitái. Ennek fényében, ahol kéttűs fenyvesekben megjelennek a fenyőtinóruk, ott dolga akadhat a vöröses nyálkásgombának is, ahogy a rózsaszín nyálkásgombának a tehéntinóruk körül.

Majd meglátogattunk egy fiatal nyárfást nyárfa érdestinóruk reményében, de csak a szárazságtűrő piros galambgomba és büdös galambgomba kínálgatta magát a fajlistába dokumentumként. Próbálkozhattunk volna a legelőn is, néhány ló és szürkemarha társaságában, de a villanypásztor alatti bujkálás nem esett volna jól öreg derekunknak.

 

Visszatérve Bánhorvátiba megvártuk a 9 órás találkozóra érkező tagtársainkat és a vendégeket, majd Jani vezetésével elindultunk a hegyre. Le a kalappal Verácska előtt, akinek bár a „kalapácsa” már nem az igazi, de felküzdötte magát a meredek lejtőkön. Az eső nyoma egy-egy vaddisznó dagonyában, mélyebb árokban, keréknyomban még mindig látható volt, csak a gombák bújtak el előlünk. Pedig tavaly - nosztalgiáztak többen is - kevés volt a kosár, vödör, sőt zsák, hogy a sok vargányát ne kelljen otthagyni az erdőben.

A hegytetőre felérve, a hajdan volt kőbánya közelében egy szép cseres-tölgyesbe értünk. Móni találta meg az első császárgomba maradványát, de Rozibá nemsokára rátromfolt, hiszen fiatal császárgomba tojást lelt. S ahogy az lenni szokott, így a vargánya hullám lecsengésekor jönnek a színes tinóruk, valamint a szárazságtűrő érdestinóruk. Így a cékla-, a gyökeres-, a sárgahúsú tinóru, valamint a sárga érdestinóru.

Amikor egy eldobott újságot meglátva a földön, épp indultam megnézni, hogy milyen újság jár errefelé a vaddisznóknak, észrevettem egy földből épp kibújni készülő bébi gyilkos galócát. Vendégünk, a miskolci szakellenőri tanfolyam hallgatója, István örült ennek a legjobban, hiszen ez a gomba viszi a prímet a vizsgára elkészítendő mérgező gombák preparátumai között. Éva kölcsönadta a szuper gombászkését, melynek végén kis ecset is van, így a ráragadt földet lekefélve egész felismerhető lett e bocskoros jószágfi. Egy „koraszülött” csoportos tuskógomba sem tudta megvárni a nagykönyvben megírt augusztusi termőidejét, július 30-án képes volt kibújni.

 

A nálam lévő „tanulmányi” kosár kezdett megtelni a fajokkal, s mert Jani úgy gondolta, hogy a Bodó-tónál még van remény más gombára, elindultunk visszafelé. A valahai tó Bodó Péter boldogtalan szerelmes könnyeiből keletkezett – írja egy bánhorváti népmonda, de Péternek megint kellene egy jót sírnia, hogy tónak nevezhessük, hiszen lassan már száraz lábon lehet átjárni rajta. Sajnos itt sem leltünk gombát.

Mielőtt visszaértünk volna Janiék házához, egy szép nagy diófa árnyékában megpihentünk, s alig vártuk, hogy Janiék jóízű, hideg kútvizéből olthassuk szomjunkat.

A megtalált 34 fajt a hűvös konyhában a fajlista készítés erejéig átbeszéltük, ha gombával nem is, de élményekkel gazdagon tértünk haza.

Jó társaságban, jó helyen...

 

Szilvásy Edit