MIGE
2024. március 29.
Auguszta

Spanyol madárka

 (Hodobay Mária)

 

 1,5 kg sertés felsálból szeleteket vágunk. Körülbelül 14-15 szelet lesz ebből a húsmennyiségből. A szeleteket kiklopfoljuk, mindkét oldalát megsózzuk, egyik oldalát lekenjük mustárral, borsozzuk, tálcára helyezzük és hűtőbe tesszük. Csak addig, míg elkészítjük a belevalót.

 

Füstölt szalonnát apró csíkokra vágunk, nyers sárgarépát, esetes uborkát, 2-3 főt tojást cikkekre vágunk, és erdei vargányát szintén csíkokra vagy hosszúkás darabokra . Ha nincs friss gombánk, szárított is megfelel, de ha gombaporral szórjuk be a hússzeletet, az is megadja a kellő ízt. Mindegyik szelet húsra keresztbe ráhelyezünk egy-egy csíkot mindegyik belevalóból, gombából lehet kettőt is. Ezután a szeleteket szorosan feltekerjük, rátekerünk fehér varrócérnát, de hústűvel is biztosíthatjuk, hogy ne essen szét a madárka.

 

Serpenyőbe olajat forrósítunk, a madárkákat minden oldalról megpirítjuk. Ezután kivesszük a serpenyőből és nagyobb lábasba helyezzük. A megmaradt pecsenye olajban előzőleg megtisztított és karikára vágott 5-6 fej vöröshagymát aranybarnára pirítunk, ráöntjük a madárkákra. Felöntjük annyi vízzel, hogy ellepje a húst és közepes lángon puhára főzzük. Villával próbáljuk, elég puha-e a hús? Ha jó, akkor kiszedjük a madárkákat és egy tálba helyezzük. Megvárjuk, míg kicsit kihűl és a cérnákat óvatosan letekerjük.

 

4-5 evőkanál cukrot serpenyőben felolvasztunk. Mielőtt habzani kezdene, felöntjük vízzel, felforraljuk és lefőzzük. A húslét behabarjuk: 4-5 evőkanál lisztet először vízzel jól, csomómentesen elkavarunk, hozzáadunk 4 deci tejfölt és egy dobozka főzőtejszínt. A hagymás húslét behabarjuk a tejfölös-tejszínes habarással, állandó kevergetés mellett hozzáadjuk a lefőzött karamellizált cukrot. Belehelyezzük a madárkákat és együtt felforraljuk.

 

Köretnek knédlit vagy zsemlegombócot, de akár nokedlit, makarónit is adhatunk.

 

A folyamat fotósorozatát nagyobb méretben itt tekintheti meg!

 

Jó étvágyat!