MIGE
2024. március 28.
Gedeon, Johanna

Sziasztok!

Hosszú téli álmot követően vasárnap (2017.03.05) végre megnyílt az egyesületi túrák idénye. Hagyomány szerint Tapolca egy részét jártuk be, két vendég mellett hét egyesületi tag vett részt ezen a rendezvényen. Az Évnyitó túrát Rozgonyi László vezette.
Reggel 9 óra után nem sokkal az Avalon Park felé indultunk, hogy az emelkedőt megmászva végre elérjük azt a helyet, ahol már érdemes elhagyni az irányt mutató betonutat. A fák között bolyongva keresgéltük a tél végi - tavasz eleji gombafajokat. Néhol szinte teljesen száraz volt a talaj, máshol már látszódott a konkurencia munkája. A vadak már itt-ott túrtak, főleg az itatók környékén. Kisebb-nagyobb osztrák csészegombák és néhány tapló kivételével nem találtunk semmit a túra első részében. Erzsikének és Jánosnak viszont nagy szerencséje volt, az avar alatt kutatva találtak két cseh kucsmagomba bébit. Hamarosan indulhat a szezon!


Rozibá elvitt minket egy helyre, ahonnan gyönyörű kilátás nyílik a bánya épületére, a környező dombokra. Itt tízóraiztunk, kicsit megpihentünk, csodáltuk a tájat, majd újult erővel folytattuk utunkat. Egy helyen hatalmas púpos egyrétűtaplókat találtunk, melyek messziről fehérlettek.

Már a bánya épülete alatt, a betonúton jártunk, amikor összetalálkoztunk Bathó Attilával és családjával. Kicsi a világ! Néhány szó váltása, szakmai kérdések megvitatása és kutyájuk alapos megsimogatása után folytattuk utunkat. Az Avalon Park mellett észrevettük azt, amit felfelé nem láttunk, pedig elmentünk mellette. Ott még az árokban hó van. Nem csoda hát, hogy a természet még inkább szunyókál, s csak lassan ébredezik.
Ahogy kiindulópontunk felé tartottunk, egy közlekedési domború tükörre lettünk figyelmesek. Integettünk felé, és Rozibá megjegyezte: "Úgy tűnik, mintha már majdnem húszan lennénk!"
Így zajlott a jó hangulatú Évnyitó túra nagyjából 6,5 kilométere Tapolcán. Kellemes időjárással, lassan ébredező természettel és egy kicsi sárral megspékelve.

Üdv: Hörcsik Diána