MIGE
2024. március 29.
Auguszta

Gombás lepény 

 (Szaniszlai Nagy Éva)

 

Elkészítéséhez először kenyértésztát és gombapörköltet kell készíteni.

A kenyértészta 2/3-ad részét ujjnyi vastagra nyújtjuk és zsírral kikent, lisztezett tepsibe tesszük. Egyenletesen meghintjük apró kockára vágott füstölt szalonnával, az előre elkészített gombapörkölttel, megszórjuk aprított friss kakukkfűvel vagy zsályával.

A kenyértészta maradék 1/3-át félujjnyi vastagra nyújtjuk és befedjük vele a tölteléket. A tetejét megkenjük a pörkölt zsírjával, késheggyel jól megszurkáljuk, hogy sütés közben a gőznek utat engedjünk. Forró sütőben pirosra sütjük. Kockára vágva tálaljuk.

 


Kenyértészta

Hozzávalók:

  • 6 dl melegített aludttej vagy kefír
  • 5 dkg élesztő
  • 20 dkg rozsliszt
  • 2 kiskanál só
  • 65-70 dkg búzaliszt.


Elkészítés:

Forró aludttejjel vagy kefírrel leöntjük a rozslisztet és addig hagyjuk állni, amíg kézmelegre hűl. Ekkor belemorzsoljuk az élesztőt, hozzáadjuk a sót, a búzaliszttel együtt jól kidolgozzuk, majd 30-40 percre félretesszük kelni (tupperes kelesztőben kevesebb ideig tart). Amikor megkelt, összegyúrjuk, kiszabadítjuk belőle a buborékokat.

 


Gombapörkölt

Apróra vágott hagymát kevés zsíron üvegesre párolunk, hozzáadjuk a vegyes gombát, amit előzőleg apróra vágtunk. Fűszerezzük sóval, borssal, kevés kakukkfűvel, és puhára főzzük.

 

 

Gombás cipó

A fenti kenyértésztából készíthetünk gombás cipókat is. A tésztából négy cipót formálunk, ezeket egyenként téglalap alakúra húzzuk szét kezünkkel. Közepébe gombapörköltet simítunk. Vigyázzunk rá, hogy a zsírja ne kerüljön bele! Megszórjuk friss apróra vágott kakukkfűvel, majd a sarkától kezdve feltekerjük. Így lesz négy hosszúkás cipónk. Tetejükön éles késsel 3 helyen jó mély vágásokat ejtünk.

Sütés előtt újra kelni hagyjuk. A cipók közé érdemes sütőpapírt tenni, hogy össze ne keljenek. Meleg sütőben 30-40 perc alatt készül el.