MIGE
2024. április 18.
Andrea, Ilma

Kollát Gyula: Körök az ördögszántások földjén

(könyvajánló)

  

    2010. nyarán jelent meg az Ad Librum kiadó gondozásában Kollát Gyula „Körök az ördögszántások földjén" című műve. Aki járatos a túrázásban és ismeri a Bükkben gyakran használt „ördögszántás" (= mészkő-kibúvásos sziklamező) kifejezést, az sejtheti, milyen jellegű könyvet kap kézhez, aki pedig nem, annak segítségére szolgál az alcím: „Rendhagyó bükki túrakalauz és fotóalbum".

 

    Valóban az. Volt szerencsém olvasni több, a közelmúltban vagy régebben íródott bükki turistakalauzt, így kijelenthetem, hogy jelen mű különbözik mindegyik „elődjétől". Nem (csak) túraútvonalak mechanikus, sokszor száraz leírása, nem is valamiféle „Hogyan teljesítettem a „Bükk szirtjei" túra-kiírást A-tól Z-ig" típusú hetvenkedés - a szerző ékes magyar nyelven, fanyar humorral fűszerezve adja közre a túráin vele megesett történeteket. Ezek némelyike mosolyra fakasztó, mások szomorúak - de mindannyian tanulságosak. Képet kapunk belőle egyes „embertársaink" (szándékos az idézőjel) viselkedéséről, a turista-infrastruktúra hiányosságairól, vagy éppen egyes „nagyon zöld" „illetékes elvtársak" még saját maguk által sem értett rendelkezéseiről - az igazi, a természetet rajongásig szerető és féltő turista (van szerencsém a szerzőt személyesen is ismerni) szemszögéből.

 

    Persze a jó túrakalauz nem merül ki a túraleírások ismertetésénél - a „Körök..." is ad egy kis összefoglalást a Bükk-vidék történelméről, várhistóriákról, miegymásról. A „mini szakácskönyv"-et (a Bükk-vidék hagyományos, tájjellegű ételeinek receptjei) és a „Gombaételek" című fejezetet olvasva Gyula barátom le sem tagadhatná vendéglátós mivoltát - egyik-másik leírás hatására még a nyál is összefut a szánkban. Persze az étkezéstől is fontosabb a „Gomba kisokos" (egyes gyakori ehető és mérgező fajok ismertetése) és a „Kígyó, kullancs, darázs" című fejezet - utóbbi rovarcsípés és kígyómarás esetére szolgál gyakorlati tanácsokkal.

 

    Összességében elmondható, hogy a „Körök..." nem csak hasznos túravezető, de lebilincselő, szórakoztató olvasmány is. Ismertetőmet pedig - stílszerűen - a szerző szavaival zárom: „Saját csetlés-botlásaim megismertetésével bátorítani kívánok mindenkit arra, hogy induljanak útnak, mert túrázni jó, és nem csak profiknak való mulatság".

 

Megrendelhető a kiadó honlapján:

http://shop.adlibrum.hu/index.php?page=shop.product_details&flypage=shop.flypage&product_id=364&category_id=14&manufacturer_id=0&option=com_virtuemart&Itemid=26

2990 Ft + postaköltség áron.

 

  Kaposvári László